Tóth Ilonka emlékház - Budapest, Árpádföld

Ünnepélyes átadás: 2016. október 23-án, a forradalom 60. évfordulóján

Tervező: Emődi-Kiss Tamás építész

Installáció tervező: Bodóczky Antal médiadesigner

Hasznos alapterület: 250 m2

Beruházási költség: 120 millió forint

Tóth Ilonka Budapesten, a ma Árpádföldnek nevezett településrészen született, a forradalom idején ötödéves szigorló orvosként a Domonkos utcai kisegítő kórházat vezette, majd letartóztatták és 1957-ben szervezkedés, valamint gyilkosság koholt vádjával egy koncepciós perben halálra ítélték, és kivégezték.

 

A meglévő lakóház teljes rekonstrukció után visszanyerte kéthelyiséges szoba-konyhás formáját, a konyha fogadó, a szoba kiállítótérként, megőrzött eredeti és kiegészített bútorzattal berendezve, az eredeti falikúttal, cserépkályhával. Az épületet külső megjelenésében visszakapta eredeti egyszerű formáit, az utcai homlokzati ablakok mintájára a lebontott, későbbi toldáskor eltakart, kert felé néző ablaknyílásba visszakerült az ablak és helyére került a hiányzó külső konyhai ajtó. Megjelenésében a régi Árpádföld egy lakóházát őriztük meg.

A ház körüli kert és udvar lényegében kert és udvar maradt. A kis lakóház mellé új épület nem épült, továbbra is egyedül áll, mint eddig. Kerti út vezet lefelé a kiállítási szintre, mely akadálymentes. Ennek egyik részén a Fővárosi Bíróság ma is meglévő főtárgyalótermének középső részét kicsinyítve megidéző, imitáló installációs tér van, melyben filmvetítés ismerteti az eseményeket, míg a másik előadóterem, hátsó fala a forradalmi zászlót formáló kiállító felület. A 'tárgyalóterem' épített padjai, bútorzata szilikát anyagú, a padlónak folytatása. A levezető úton trompe-l'oeil formázza 1956-ot.

© 2018 by Tamás Emődi-Kiss and Ákos Horváth Architects. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now